Galilei a csillagász - Eppur si muove

Figyelme 1604-ben irányult először az ég felé, amikor egyik éjjel hirtelen egy ragyogó új csillag tűnt fel az évszázadokon át változatlannak ismert csillagképek között (ma ezeket „nová”-nak nevezzük). Galilei, aki akkor 40 éves volt, kimutatta, hogy az új csillag valóban csillag és nem meteor a Föld légkörében, és azt állította, hogy fokozatosan el fog hal­ványodni. Az új csillag megjelenése az égen, amelyről, Ariszto­telész filozófiájának és az egyház tanításának megfelelően, azt hitték, hogy tökéletesen változatlan, sok ellenséget szerzett Gali­leinek tudós társai és az egyházi emberek között. Alig néhány évvel az első csillagászati felfedezése után forradalmasította a csillagászatot az első csillagászati távcső megszerkesztésével. Ezt a következőképpen írja le:

"Mintegy tíz hónappal ezelőtt jutott el hozzánk a hír, hogy egy hollandus optikai műszert dolgozott ki, amelynek segítségével a tárgyak, bármilyen messze legyenek is a megfigyelő szemétől, olyan határozottan felismerhetők, mintha kézügyben volnának. E csodálatos eredményről többféle történet járt szájról szájra, amelyet egyesek hisznek, mások pedig tagadnak. Néhány nappal később megerősítette ezt egy levél, amelyet Párizsból kaptam, Jacob Badovere francia nemestől. Nagyjából ez indított arra, hogy ama eszközök elméletének és fel­fedezésének kutatásával foglalkozzam, amelyek által elérhetném egy hasonló műszer feltalálását. E célt valamivel később értem el a fénytörés elméletének felhasználásával. Először ólomcsövet készítettem, amelynek végeibe két üveg­ lencsét illesztettem, mindkét lencse egyik oldala sík volt, a másik oldal pedig az egyik lencsénél szférikusán konvex, a másiknál pedig konkáv."

Amikor Galilei elkészítette a műszert, az ég felé fordította, és szeme elé tárultak a világegyetem csodái. A Holdat nézve, a következőket találta:

"A Hold felszíne nem teljesen sima egyenetlenségektől mentes, és nem ponto­san gömb alakú, amint azt a filozófusok egy nagy iskolája hiszi, nemcsak a Holdról, hanem más égitestekről is. Ellenkezőleg, a Hold tele van egyenetlensé­gekkel, mélyedésekkel és kidudorodásokkal, akár a Földnek a felszíne, amelyen magas hegyek és mély völgyek váltakoznak."

A bolygókról ezeket mondotta:

"A bolygók korongjai tökéletesen kereknek látszanak, mintha körzővel raj­zolták volna őket, megannyi kis jól megvilágított, gömb alakú holdnak tűnnek. Az állócsillagok azonban nem úgy tűnnek a puszta szemnek (Nyilván első al­kalommal használták ezt a kifejezést!), mintha kerületüket kör határolná, hanem inkább tündöklő fényeknek, amelyek minden irányban sugarakat bocsá­ tanak ki, és a teleszkóppal ugyanolyan alakot mutatnak, mint amikor egyszerű­en szemlélték őket."

Galilei 1610. január 7-én szemügyre vette a Jupitert és:

"A bolygó közelében három kis csillag volt, bár aprók, de nagyon fényesek. És noha azt hittem, hogy az állócsillagok közé tartoznak, mégis meglepetést okoztak, mert úgy láttam, hogy pontosan egy egyenes mentén helyezkednek el, amely pár­ huzamos a nappályával, és fényesebbek, mint a többi hasonló nagyságú csil­lag . . . A keleti oldalon két csillag volt, nyugaton csak egy. . . Mikor azonban január 8-án, mintegy a végzettől vezetve, pillantásomat ismét az ég ugyanama része felé fordítottam, egész más helyzetet találtam, mert három kis csillag volt a Jupitertől jobbra, és közelebb egymáshoz, mint az előző éjjel."

Galilei megállapította, hogy:

"Az égen három csillag kering a Jupiter körül, mint a Venus és a Merkúr a Nap körül."

Szemügyre vette a Venust és a Merkúrt, és felfedezte, hogy néha növekvő alakjuk van, mint a Holdnak, amiből arra követ­ keztetett, hogy:

"A Venus és a Merkúr, valamint a többi bolygó is a Nap körül kering. Ezt vallotta Pithagorász iskolája, Kopernikusz és Kepler, de soha nem igazolta ezt érzékeink tanúbizonysága, amint most igazolja a Venus és a Merkúr esetében."

Szemügyre vette a Tejutat, és azt találta hogy:

"... nem egyéb, mint megszámlálhatatlan, összecsoportosult csillag."

Galileinek a távcső segítségével tett felfedezései cáfolhatatlanul bizonyították a kopernikuszi világrendszer helyességét, és Galilei diadalmasan beszélt erről mindenfelé. Ez minden bizonnyal több volt annál, mint amit a Szent Inkvizíció megengedhetett. Letartóztatták, hosszú időn át magánzárkában tartották, és kérdésekkel gyötörték, ami azonban nem változtatta meg harcos szellemét. 1633. január 15-én néhány hónappal a végső tárgyalás előtt, Galilei barátjának, Diodatinak ezt írta:

"Ha kérdem: kinek a műve a Nap, a Hold, a Föld, a csillagok, mozgásuk és helyzetük, akkor valószínűleg azt fogják mondani, hogy Isten műve. Ha ezt kérdem továbbá, kinek a műve a Szentírás, akkor bizonyosan azt fogják mon­dani, hogy a Szentlélek műve, tehát szintén Isten műve. Ha most kérdem, ha a Szentlélek olyan szavakat használ, amelyek nyilván ellentmondanak a való­ságnak, hogy azokat az általában tanulatlan tömegek megértsék, akkor meg vagyok győződve róla, azt fogják mondani, sok idézettel a Szent íróktól, hogy ez valóban előfordul a Szentírásban, amely olyan részek százait tartalmazza, amelyek sző szerint véve nem volnának egyebek, mint eretnekségek és isten­káromlás, mert Istent itt gyűlölködő, bűnös és feledékeny lénynek tüntetik fel.

Ha most kérdem, vajon Isten, abból a célból, hogy a tömegek megértsék, megváltoztatta-e valaha művét, vagy ha a természet, amely változhatatlan és hozzá­férhetetlen az emberi kívánságok számára, megtartotta-e a Világegyetem mozgásának, alakjainak és részeinek mibenlétét, akkor bizonyosan azt fogják mondani, hogy a Hold mindig kerek volt, még ha hosszú ideig laposnak tekintették is.

Mindezt egy mondatba foglalva: senki sem fogja fenntartani, hogy a természet valaha megváltozott azért, hogy műveit az emberek számára elfogadhatóvá tegye. Ha ez így van, akkor kérdem, miért van az, hogy nekünk — a világ különböző részeinek megértése céljából, — Isten Szavait kell vizsgálnunk, és nem az ő Műveit. Talán a Mű kevésbé tiszteletre méltó mint a Szó? Ha valaki eretnekségnek tartotta azt az állítást, hogy a Föld mozog, és ha később a kísér­letek és következtetések mutatják, hogy mégis mozog, vajon jelentene-e ez nehézségeket az egyház számára? Ha a műveket és az Igét nem tudjuk össze­ egyeztetni, és a Szentírást tekintjük másodrendűnek, nem éri azt sérelem, mert gyakran megváltoztatták, hogy alkalmazkodjék a tömegekhez, és mert gyakran hamis tulajdonságokat ruházott Istenre. Ezért kérdeznem kell, miért ragasz­ kodunk althoz, hogy ha a Napról vagy a Főidről szól a Szentírás, akkor teljes­séggel csalhatatlan legyen?"

1633. június 12-én, 69 éves korában, Galileit az Egyház Szent Hivatalának bírái elé állították, itt térden állva „vallotta”:

"Én, Galileo Galilei, néhai Vicenzio Galilei firenzei polgár fia, aki 70 éves* vagyok, az egyházi bíróság elé állítva eretnek eltévelyedés miatt, előttetek Eminenciás és Főtisztelendő Bíboros Uraim, az Egyetemes Keresztény Közös­ség Főinkvizítorai előtt, térden állva, szemem előtt a Szent Evangéliumokkal, amelyeket saját kezemmel érintek, esküszöm, hogy mindig hittem, és Isten segítségével a jövőben is hinni fogok minden cikkelyben, amelyet Róma Szent Katolikus és Apostoli Egyháza vall, tanít és hirdet. De mivel ez a Szent Hivatal a lelkemre kötötte, hogy hagyjam el a tévhitet, amely azt állítja, liogy a Nap a központ és mozdulatlan, és megtiltotta, hogy bármilyen módon valljam, véd­jem és tanítsam az említett téves tant. . . , ezért el akarom távolítani Eminenciátok és minden Katolikus Keresztény szelleméből ezt az ellenem irányuló gyanút, ezért őszinte szívvel és igaz hittel megtagadom, elvetem és megvetem az említett tévedéseket és eretnekségeket és minden más tévedést és elpártolást, amely ellenkezik az említett Szentegyházzal; és esküszöm, hogy a jövőben nem fogok bármit is mondani vagy állítani, szóban vagy írásban, ami okot adna hasonló gyanúra ellenem vagy velem szemben, de ha tudnék eretnekről, vagy eretnekséggel gyanúsithatóról, akkor jelentem ennek a Szent Hivatalnak, vagy tartózkodási helyem Inkvizítorának és az Egyházfőnek. Esküszöm továbbá, és ígérem, hogy teljesítem és megtartom mindazt a bűnbánatot, amelyet a Szent Hivatal rámrótt, és a jövőben rám fog róni. Ha azonban megtörténne, hogy megsértem az említett ígéretek, eskük és fogadalmak bármelyikét (amitől Isten óvjon!), akkor alávetem magam mindazoknak a kínoknak és büntetéseknek, amelyeket a Szent Kánonok és a többi általános és különleges rendeletek a fent meghatározott bűnösökre előírnak. Úgy segéljen engem Isten, és az ő Szent Evangéliumai, amelyeket saját kezemmel érintek, Én, fent nevezett Galileo Galilei, esküdtem, ígértem és köteleztem magam, mint fent, és ennek tanú­bizonyságaképpen saját kezemmel aláírtam a fenti megtagadásról szóló írást, amelyet szó szerint idéztem."

(*Ez Galilei vallomásának eredeti szövege. A valóságban 69 éves múlt akkor négy hónappal és 7 nappal.)

Mondják, hogy közvetlenül a „vallomás” után Galilei felkiál­tott: „Eppur ei muove!” (Mégis mozog!). Ez azonban nem felel meg a valóságnak. Galileit elítélték eretnekség miatt és Firenze közelében, Arcetriben levő villájában való tartózkodásra „házi fogságra” kötelezték. 1642. január 8-án, teljesen vakon és az életbe belefáradva halt meg.

Forrás: George Gamow: A fizika története