A dinamika tudományában, vagyis az anyagi testek moz gásának tanulmányozásában azonban az első lépések megtételé nek dicsősége egy Vicenzio Galilei nevű elszegényedett firenzei nemes fiát illeti.
Bár Signor Vicenziót nagyon érdekelte a matematika, fiának Galileónak mégis az orvosi pályát szánta, ami jövedelmezőbb foglalkozás. így Galileo 1581-ben, 17 éves korá ban megkezdte az orvostudományok tanulmányozását a pisai egyetemen.
Úgylátszik azonban, hogy a holttestek boncolását nem találta különösebben érdekfeszítő foglalkozásnak, és nyugtalan szelleme más problémákat keresett. Egy alkalommal, miközben a pisai székesegyházban misét hallgatott, szórakozottan figyelt egy csillárt, amelyet a sekrestyés megmozdított, amikor gyertyáit meggyújtotta. A lengések állandóan kisebbedtek, és a csillár lassan megállt. Minthogy nem volt stopperórája — mert akkor még nem találták fel —, Galilei elhatározta, hogy az egymásra következő lengések időtartamát saját érverésén méri. Valószínűleg nagy meglepetéssel fedezte fel, hogy bár a lengések mindig rövidebbek lettek, időtartamuk mégis pontosan ugyanaz maradt. Hazaérve megismételte a kísér letet fonal végére kötött kővel, az eredmény ugyanaz volt.
Felfedezte azt is, hogy adott fonalhosszúságnál a lengési idő ugyanaz, akár nehéz, akár könnyű követ használt a kísérlethez, így keletkezett a ma inga néven ismert műszer. Galilei, aki félig még az orvosi hivatásának élt, megfordította felfedezését, és azt javasolta, hogy egységnyi hosszúságú ingát használjanak a betegek érverésének mérésére. Ez a műszer, pulsometer néven, igen népszerű lett az akkori idők orvosi gyakorlatában. Ez volt azonban Galilei utolsó tette az orvostudományban, mert az ingának és más mechanikai eszközöknek a tanulmányozása teljesen megváltoztatta érdeklődésének irányát.
Az apjával folytatott némi vita után szakot változtatott, és hozzáfogott a matematika és a fizika tanulmányozásához. Érdeklődése éveken át a dinamikára, vagyis a mozgás törvényeinek tanulmányozására irányult. Miért független az inga lengési ideje az „amp!itúdó”-tól, vagyis a kilengéstől? Miért leng az ugyanazon fonálhoz kötött könnyű és nehéz kő ugyanannyi ideig? Galilei soha nem oldotta meg az első problémát, mert annak a megoldása olyan számítási mód ismeretét feltételezi, amelyet Newton közel egy évszázaddal később fedezett fel. De a második problémát sem oldotta meg, amelynek Einstein általános relativitáselméletére kellett várnia.
Azonban nagymértékben hozzájárult mindkét probléma megfogalmazásához, habár nem a megoldáshoz. Az inga mozgása a nehézségi erő által okozott esés speciális esete. Ha elengedünk egy követ, amely nincs semmihez kötve, akkor az egyenesen esik a földre. Ha azonban a kő a mennyezetre erősített fonálhoz van kötve, akkor kénytelen körívben esni.
Ha egy fonálhoz kötött könnyű kő és egy nehéz kő ugyanannyi idő alatt éri el a legalacsonyabb helyzetet (az inga lengésének egy negyedrésze alatt), akkor a két kőnek ugyanannyi időre van szüksége abban az esetben is, ha az előző magasságban elengedve, a földre esik. Ez a következtetés ellentétben áll az arisztotelészi filozófiának Galilei idejében általánosan elfogadott álláspontjával, amely szerint a nehéz tárgyak gyorsabban esnek, mint a könnyűek. Galilei állításának bizonyítására egy fa- és egy vasgömböt ejtett le a pisai ferde toronyból, és a hitetlen szemlélők lent látták, hogy a két gömb ugyanabban a pillanatban ért földet. A történelmi kutatások sejtetni engedik, hogy ez a demonstráció a valóságban nem történt meg és csupán színes legenda.
Az sem biztos, hogy Galilei az inga törvényét ima közben fedezte fel a pisai székesegyházban. De bizonyos, hogy különböző ma gasságból ejtett le tárgyakat, lehet, hogy háza tetejéről, és hog\ fonálra kötött köveket lengetett, talán a háza udvarában.
Forrás: George Gamow: A fizika története
