Abban az évben, amikor Galilei firenzei száműzetésében meghalt, egy Newton nevű Lincolnshire-i farmer családjában koraszülött gyermek jött a világra, aki az Izsák nevet kapta.
Az iskola első éveiben a kis Newton jövendő nagyságának semmi jelét sem mutatta. Beteges, félénk kisfiú volt, a tanulásban elég gyenge. Ebből az állapotból egy iskolatársával folytatott ökölharc zökkentette ki. Az iskolatárs az osztály egyik legjobb tanu lója volt, és igen agresszívan viselkedett a többi fiúval szemben.
Ez a vadóc (akinek a neve a történelem számára elveszett), hasba rúgta a kis Newtont, aki azonban bírókra kelt vele, és le is gyűrte, mert „lélekben és elszántságban különb” volt nála. Miután a testi erő frontján győzött, elhatározta, hogy győzelmét teljessé teszi az értelem csatájában is. Kemény munkával sikerült az osztály első tanulójává lennie. De győztes lett egy másik ütkö zetben is. Ezt anyjával vívta, aki azt akarta, hogy a fia farmer legyen. Newton azonban 18 éves korában belépett a Trinity College-be, ahol matematikát kezdett tanulni. 1665-ben elérte a baccalaureatusi fokozatot anélkül, hogy különösebben kitűnt volna.
1665 nyarán kiütött a nagy pestisjárvány Londonban, amelynek néhány hónapon belül minden tizedik londoni lakos áldozatául esett. Ősszel bezárták a cambridge-i egyetemet, amely közel volt a járvány gócához, és minden diákot hazaküldtek.
Newton visszatért a Lincolnshire-i szülői házba, és ott maradt tizennyolc hónapig, amíg az egyetemet újra meg nem nyitották.
Ez a falusi elszigeteltségben eltöltött tizennyolc hónap volt Newton életének legtermékenyebb szakasza, és elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag ebben az időben gondolta ki valamennyi elképzelését, amelyekért az utókor hálás neki.
Idézzük saját szavait:
"1666 elején találtam meg ... a bínomok sorba fejtésének a szabályát. Ugyanaz év májusában a tangensek módszerét. . . novemberben pedig a fluxiók direkt módszerét (vagyis mai néven a differenciálszámitás elemeit), a következő év januárjában a színelméletet, májusban a fluxiók fordított módszerét (vagyis az integrálszámítást), és még abban az évben foglal kozni kezdtem a holdpályáig terjedő gravitáció gondolatával. . . és . . . össze hasonlítottam a Holdat pályáján tartó erőt a Föld felszínén levő gravitációs erővel."
További tudományos pályafutását a Lincolnshire-ben kigondolt eszmék kifejtésének szentelte. 26 éves korában kinevezték a cambridge-i egyetem tanárává, 30 éves korában pedig a Royal Society tagjává választották, ami Angliában a legnagyobb tudományos kitüntetés. Életrajz írói szerint, Newton tökéletes példája volt a szórakozott professzornak. „Soha nem szánt időt üdülésre vagy kikapcsolódásra, nem lovagolt ki a szabad levegőre, nem sétált, nem tekézett, más sport sem érdekelte, mert minden percet elveszettnek tartott, amit nem tanulmányaira fordított.” Gyakran dolgozott hajnalig, elfelejtett enni, és ha néha megjelent az egyetem éttermében, „letaposott sarkú cipőben volt, harisnyáit nem erősítette fel, a talár rajta maradt, és haja fésületlen volt”. Mivel mindig gondolataiba merült, igen naiv maradt, és a mindennapi élet problémáival szemben hiányzott minden gyakorlati érzéke. Beszélték, hogy egyszer nyílást vágott háza kapuján, hogy a macskája ki-be járhasson. Amikor a macskának kiscicái lettek, akkor még apró nyílásokat is vágott, minden kismacskának egyet.
Személyes érintkezésben Newton nem volt valami kellemes. Gyakran voltak ellentétei kollégáival, ami talán a gyermekkori iskolatársával folytatott viaskodás következménye volt. Elkeseredett vitái voltak egy másik cambridge-i fizikussal, Robert Hooke-kal (a rugalmasság elméletének megalapítójával) színelmélete miatt és az általános gravitáció törvénye felfedezésének a prioritása végett. Prioritási harca volt még Gottfried Leibniz német matematikussal a differenciálszámítás feltalálása és a holland Christian Huygens-szel a fényelmélet miatt. John Flamsteed csillagász, aki alig volt beszélő viszonyban Newtonnal, úgy jellemzi őt, mint aki „áskálódó, törtető és rendkívül dicsvágyó ember, nem tűr ellentmondást. . . alapjában véve jószándékú ember, de természeténél fogva gyanakvó”.
Cambridge-i évei alatt Newton azokat a káprázatos ötleteit fejlesztette tovább, amelyeket huszonharmadik és huszonötödik életéve között gondolt ki, de felfedezéseit többnyire titokban tartotta. Ez magyarázza azt, hogy teljes beszámolója sokkal később került nyilvánosságra: a mechanikára és gravitációra vonatkozó munkája 44 éves korában, az optikára vonatkozó pedig 65 éves korában.
Forrás: George Gamow: A fizika története
